Református Iskolák Országos Matematikaversenye

(2014.03.06.)

A tavasz első napjaiban, 2014. március 1-jén és 2-án rendezték meg Debrecenben a Református Iskolák Országos Matematikaversenyét immár 22. alkalommal. Természetesen iskolánk is jelen volt a neves eseményen.

a cikk folytatása...

Hátrányos helyzetű fiatalok nyelvvizsgadíjának támogatása

(2014.03.06.)

Pályázati felhívás azon középiskolás fiatalok részére,akik Sárospatakról, Sátoraljaújhelyből vagy környékéről a két város valamelyikében járnak középiskolába, s akik 2014. január - júniusa között teszik, illetve tervezik letenni nyelvvizsgájukat, bármely idegen nyelvből ( A, B vagy C típusú közép-, vagy felsőfokú nyelvvizsgát). Azoknak a tanulóknak, akik sikeres pályázatot nyújtottak be, és sikeres vizsgát tettek, a nyelvvizsgadíj összegéből tanulónként 20 000 Ft-ot utólag megtérítünk. Részletes pályázati felhívás letölthető az alábbi linken.

Pályázati felhívás.pdf

Őrszolgálat az Iskolakertben

(2014.03.04.)

2014. nyaráig biztonsági őr végez személy-, vagyon- és balesetvédelmi szolgálatot az Iskolakertben. Hétköznaponként 12:00 – 20:00-ig és a hétvégi rendezvények esetén is találkozhatunk az egyenruhás alkalmazottal, akinek munkáját rendszeresen fogják segíteni a Sárospataki Rendőrkapitányság munkatársai.

további képek

Evangelizációs programsorozat

(2014.03.04.)

2014. februárjában evangelizációs programsorozat indult a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona pedagógusai számára. A havi rendszerességgel elindított összejövetelek első alkalmán a kezdő áhítat után Demeter László, az ACSI (Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetsége) Közép-Európai vezetője tartott előadást „Keresztyén pedagógia a gyakorlatban” címmel. A soron következő alkalom 2014. március 26-án lesz, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanárainak szolgálatával.

további képek

Angol Nyelvű Szónokversenyen a REFI!

(2014.03.04.)

2014. február 25-én vehettünk részt életünk első, angol nyelvű szónokversenyén, ami Nyíregyházán, regionális keretek között került megrendezésre. A versenyre egy 5 perces szónoklatot kellett megszerkesztenünk, melynek témáját az ’’Imagination is more important than knowledge” idézet köré kellett építenünk. A 30 versenyzőt számláló mezőny rendkívül színvonalas volt és magas, választékos nyelvtudással rendelkezett.

a cikk folytatása...

Bibliaismereti verseny

(2014.03.03.)

Több mint 80 diák és tanár számára meghatározó volt a hétvégén az említett igevers a Példabeszédek könyvéből. Ebben az évben ugyanis ez a bibliai könyv várt feldolgozásra, megtanulásra azon diákok számára, akik részt vettek a SDG Református Diákmozgalom által megszervezett és a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában 2014. február 28. és március 1. között megrendezésre kerülő bibliaismereti versenyen.

a cikk folytatása...

Labornyitó a Refiben

(2014.02.27.)

2014. február 21-én átadásra került a REFILabor. A megnyitón Dr. Téglás Zsolt igazgató úr köszöntette a vendégeket, majd Tamás István projektmenedzser számolt be az eddig elvégzett munkáról és az elkövetkezendő feladatokról. Szabó Attila laborvezető a megnyitó után kezdődő Simándi fizikaverseny menetéről tájékoztatta a 18 csapat tagjait. Az Imateremből átvonulva a laborhoz Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó és igazgató úr vágták át a szalagot, így jelképesen átadva a labort.

a cikk folytatása...

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája tornászairól

(2014.02.20.)

Tornászokról Öreg iskolánk évszázados múltja nemcsak neves bölcsészek és tudósok sikeres eredményeit tudhatja magáénak , de kiváló sportolók, tornászok is megfordultak a tornacsarnok falai között. Így van ez manapság is, délutánonként dobbantások zajától hangos a tornaterem. Az elmúlt években háttérbe szorult a leányszertorna, de a lelkes fiatal lányok és tanárnő segítségével újra népszerűvé vált a lányok gimnasztikája is.

a cikk folytatása...

Lépcsőházi Galéria legújabb kiállítása megnyílt diákjaink alkotásaiból

(2014.01.27.)

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája tanulóinak munkáiból Patak diákszemmel című kiállítást Dr. Téglás Zsolt, iskolánk mb. igazgató nyitotta meg 2014. február 7-én.

a cikk folytatása...

facebook



Készítette: Kocsi László