Enghy Sáron Kazinczy emlékérmes lett Győrben

(2013.04.24.)

Százötven középiskolás részvételével 2013. április 19-21-én rendezték meg a Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét. Győr negyvennyolcadszor adott otthont a vetélkedésnek, amelyet az anyanyelv ápolásáért munkálkodó Péchy Blanka színművész kezdeményezett 1960-ban. Azóta töretlenül működik és fejlődik ez a mozgalom, több száz diák büszke tulajdonosa lehet a rangos elismerésnek, a Kazinczy Emlékéremnek.

a cikk folytatása...

„Ezüst” péntek Kecskeméten a Refinek

(2013.04.23.)

A KÓTA, azaz a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége által évente szervezett Kálmán Lajos Országos Népdaléneklési Versenyt idén április 19-én, pénteken rendezték meg a Kecskeméti Református Gimnáziumban. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumát idén két résztvevő képviselte.

a cikk folytatása...

Mentorprogram keretén belül idén is vezetőképző hétvége az SRKA támogatásával

(2013.04.17.)

Az idén újra megrendezésre került a Vezetőképző hétvége itt Sárospatakon, a Bertalan-házban. Több fiatalt vonzott ide az iskolánkból, többek között engem is. Én először vettem részt ezen a képzésen és nagyon pozitív élményekkel, tapasztalattal gazdagodtam ezen a hétvégén. Idén a pszichológia volt a téma. Több előadást is meghallgathattunk, amikből rengeteg tapasztalatot szerezhettünk.

a cikk folytatása...

Kárpát-medencei református középiskolák II. Képes Géza műfordító és novellaíró versenye

(2013.04.17.)

Április 5-én és 6-án került megrendezésre iskolánkban a Kárpát-medencei református iskolák számára kiírt nagyszabású „II. Képes Géza műfordító és novellaíró verseny” második fordulója, ami egyben a versenysorozat döntője is volt. A rendezvény népszerűségét jelzi, hogy az ország legkülönbözőbb részeiről érkeztek hozzánk diákok a kísérő tanáraikkal együtt.

a cikk folytatása...

Öregdiák Találkozó 2013. június 30.

(2013.04.12.)

Öregdiák Találkozó PDF

Trendhagyó irodalomóra a Kávészünettel

(2013.04.12.)

2013.április 10-én a Kávészünet együttes Trendhagyó irodalomóra címmel nagy sikerű koncertet adott a Sárospataki Református Kollégium Imatermében a Verspatak című programsorozat részeként. Ez a rendezvény ,A tudás Patakja” TÁMOP-3.2.4.A.-11/1-2012-0056 elnevezésű projekt keretében valósulhatott meg az intézményben.

a cikk folytatása...

Refisek Országos Sikere

(2013.04.12.)

Avram Hershko egy magyar származású orvos és biokémiai kutató, aki 2004-ben kapta meg a kémiai Nobel-díjat a fehérjéket lebontó enzimek, azon belül az ubikvitin jelentőségének meghatározásáért és kimutatásáért. Az ő emlékére rendezték meg immár nyolcadik alkalommal az Avram Hershko Országos Természettudományi Versenyt szülőhelyén, Karcagon.

a cikk folytatása...

facebook



Készítette: Kocsi László